Úgy gondolja, ismeri Hokusait (1760–1849)? Akkor valószínűleg tévedett. Sokkal a Nagy Hullám előtt a nagy mester keze (és tekintete) jóval intimebb jelenetek felé fordult. Legyen szó szolgálókról vagy feleségekről, kurtizánokról, szeretőkről vagy kíváncsi nézelődőkről – és igen, két hírhedten játékos polipról: Hokusai shunga (szó szerint „tavaszi képek”) képei merészek, vidámak és gyakran nevetségesen viccesek.
Ez az átfogó válogatás nyolc teljes könyvet és fametszet-sorozatot egyesít 1786 és 1823 között egy kötetben. A kísérő történetek nagy részét maga a művész írta. Ebben a kép és szöveg keverékében a lapok tobzódnak féktelen anatómiában, ravasz kukkolásban, gyengéd cserékben és meglepően egyenlőségpárti hozzáállásban a mindkét nem örömeihez.
Ellentétben a 18. századi prűd Európával, az Edo-kori Japánban (1603–1868) a szexualitást az élet természetes részének tekintették. Mivel a shunga hivatalosan tiltott volt, de a gyakorlatban tűrték, sok neves művész megkerülte a cenzúrát, és lelkesedéssel foglalkozott e műfajjal – még ha álnéven is. A „tavaszi képeket” szórakoztatásra vagy izgatásra készítették, sőt szerencsehozóként is szolgáltak: a szamurájok talizmánként hordták őket, amikor csatába indultak. A Hokusai életében bekövetkezett nyomdatechnikai újítások élénk színeket és a legapróbb részletekig visszaadott textíliákat tettek lehetővé. A tartalom azonban csodálatosan emberi maradt – tele kockázatos randevúkkal, ellopott pillanatokkal és házassági (vagy házasságon kívüli) boldogság jeleneteivel.
Az e ritka művekről készült új felvételekkel, részletes bevezetéssel és magyarázó esszékkel ez a retrospektív bepillantást enged Hokusai több mint hetvenéves alkotói pályájának kevésbé ismert, de végtelenül fantáziadús narratívájába – talán bizonyíték arra, hogy még a nagy mestereknek is megvannak a titkos örömei.