Debütáló albuma, a Tiene que ser para mí (2022) után Natalia bemutatja várva várt második stúdiómunkáját, a N2STAL5IA-t, amellyel karrierje egy introspektívebb, érettebb és időtlenebb szakaszát nyitja meg. Egy olyan produkcióval, amely a hangot, a történetmesélést és a teret helyezi előtérbe, az előadó érzelmi és hangzásbeli fordulatot javasol, amely elkerüli a gyorsaságot, és átöleli a szünetet, az őszinteséget és a sebezhetőséget. A N2STAL5IA zenei reflexióként működik a huszonöt éves kor közötti törésvonalról, arról a helyről, ahol már nem vagyunk azok, akik voltunk, de még nem tudjuk teljesen, kik leszünk.

A cím, amely a „nosztalgia” szóval és a „25” számmal játszik, mint generációs utalás, összefoglalja az album szellemét: egy érzelmi utazás a ragaszkodás, a szerelem elvesztése, a veszteség, a barátság és a kapcsolatok között, amelyek formálnak minket a húszas éveink közepén. A tizennégy dal természetesen mozog az atmoszférikus pop és az introspektív R&B között, elektronikus tájképekkel és jelentős csendekkel fűszerezve, amelyek hagyják lélegezni minden történetet.

Egy hároméves személyes keresési és megbékélési folyamat eredményeként a N2STAL5IA Madrid és Mexikó között írt kompozíciókat gyűjt össze, ahol Natalia kísérletezik és bővíti saját hangzásnyelvét anélkül, hogy elveszítené a pop lényegét, amely meghatározza. Az előadó újra együttműködik Pau Riutort producerrel, és nagy kreatív szövetségeseket von be, mint Barry B, Gara Durán, Andry Kiddos vagy Diego 900.

Az együttműködések véglegesítik az album érzelmi térképét: a Un castigo Jesse Baez-szel együtt melegséget és szenvedélyt hoz az egyik legintimebb duettben; a Te enamoraste BEA1991-gyel erősíti az egyik kulcsdal atmoszférikus jellegét; míg a Mal de dos Natt Calmával és az UnDosTres Nilusival két különböző, de mélyen összekapcsolódó érzékenységből bővíti az album univerzumát.

A projekt kreatív irányítását Alfredo Santamaría (gothic sport) végzi, aki vizuálisan fordítja le Natalia érzelmi és hangzásbeli új szakaszát.